Régészeti Intézet – A múlt embereinek világa tárgyakba sűrítve 2023 május 18. – # Filmek
Milyen kép él a fejünkben a régészekről? A kutató, aki a leleteket sepregeti a terepen; a laboráns, aki aprólékos részletekig vizsgálja a tárgyakat; vagy Indiana Jones, aki romba dönti maga után a lelőhelyet? Hogyan olvashatnak a tárgyakból a régészek és miként lesznek azok az elemzések alapjai? Intézeteinket bemutató második kisfilmünkben a BTK Régészeti Intézet kutatásait ismerhetjük meg.
Kiss Viktória a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője, akinek kutatási területe főként Közép-Európa bronzkora, különös tekintettel a kerámia- és fémtárgyak elemzésére. A bronzkorban megélénkült európai kapcsolatok nyomonkövetése szempontjából fontos kérdés, hogy a Magyarországon előkerült aranytárgyak nyersanyagát milyen forrásokból (a környező hegységekben megtalálható termésaranyból, esetleg folyóból mosott aranyból) szerezték be a korszak fémművesei. A bronzkori aranytárgyak anyagösszetételének – és ezáltal nyersanyagának – és készítési technikájának részletes megismerését a debreceni ATOMKI Örökségtudományi Laboratóriumának roncsolásmentes (vagyis roncsolást nem okozó, elemző) vizsgálatai teszik lehetővé. Mészáros Nóra grafikus azt is megmutatja, hogy a kutató régészektől kapott tárgyakat milyen apró részletességgel tudják megjeleníteni, lerajzolni. A rajzon és a mikroszkópos felvételeken is látható, 3500 éves díszített hajfonatkarika a késő bronzkor elejéről származik, hasonlóképpen az ételkészítési kísérletben használt edénymásolatokhoz. (Az arany hajfonatkarikák és karpántok vizsgálatának eredményeiről szóló rövid írásuk itt és itt olvasható).
Dombóvártól délre, a Kapos folyó partján található a Dombai család egykori várának a maradványa. A 19. század második felében már a magyar régészet atyjaként számon tartott Rómer Flóris figyelmét is felkeltették a falcsonkok, de a roncsolásmentes vizsgálatuk csak az 1980-as évektől kezdődött el. A középkori és kora újkori lelőhelyen 2014 óta folytatódik a szisztematikus régészeti kutatás Berta Adrián vezetésével. A hagyományos régészeti és a geofizikai módszerek alkalmazásának eredményeképpen mára sikerült feltérképezni az egykori vár kiterjedését, tisztázni a főbb építési periódusait és megismerni a jellemző rétegtani viszonyait. Gál Erika archeozoológus arról mesél, hogy milyen szempontok szerint vizsgálja a Dombóvár-Gólyavárból felszínre került állatcsontokat, amelyek elsősorban 16-17. századi háztartási hulladékot képviselnek.
Az őskori ételek és ételkészítés már régóta foglalkoztatja a tudományt, az ez irányú érdeklődés pedig csak még intenzívebbé és még sokoldalúbbá vált a kísérleti régészeti módszerek révén. Az Ételkészítés bronzkori edénymásolatokban kísérletsorozat megálmodója és kivitelezője Fülöp Kristóf és Gucsi László. A kísérletek elsődleges célja annak megfigyelése, hogy a tűz milyen jellegzetes, főzésre utaló nyomokat hagy az edényeken, illetve ezt milyen módon befolyásolja az edények állapota, formája és a főzés körülményei.
A kísérletben szereplő másolatokat Gucsi László a bronzkori edényeken megfigyelt készítéstechnikai módszerekkel készítette el. Fontos szempont volt az is, hogy a tárgyak nyersanyaga megegyezzen a régészeti leletanyag nyersanyagával. Ily módon válik legpontosabban rekonstruálhatóvá a főzés eseménye, annak érdekében, hogy megértsük a bronzkori főzőedények és a tűz kapcsolatát, és ennek régészeti leletanyagon is nyomot hagyó következményeit (pl. kormozódás, oxidálódás). A többlépcsős kísérleti régészeti projekt történetét több részletben meg is írták (1. rész Előkészületek, 2. rész Kísérlet).
Fotók: Szilágyi Adrienn projektvezető