2024 október 13.

Rólunk

Gondolkodtatok már azon, hogy mennyi mindent tesz hozzá az életünkhöz az irodalom, a történelem, a néprajz, a régészet vagy épp a művészettörténet? A Kat(tanj) a tudományra projektünkkel azt szeretnénk bemutatni Nektek, hogy mennyire érdekesek és sokszínűek a bölcsészettudományok és miként dolgozunk mi, kutatók a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. Hogyan alkotunk egy tudományos műhelyt, miként kapcsolódunk hazai és nemzetközi kutatásokhoz, hogyan születnek meg a tudományos kérdések és eredmények. Különböző műfajokon, így podcasteken, online filmeken és blogposztokon keresztül szeretnénk Nektek közérthetően mesélni a bölcsészettudományokról, valamint izgalmassá tenni számotokra is a tudományos világnak ezt a részét. Idén első alkalommal a Kutatók Éjszakáján is betekinthettek a munkánkba: személyesen találkozhattok velünk, bepillantást nyerhettek a kutatásokba, gyűjteményekbe, adattárakba és laborokba. Kattanjatok Ti is a tudományra!

A Projekt tagjai

Projektvezető

Szilágyi Adrienn

A Történettudományi Intézet történészeként a 19. századi magyar történelem a szakterülete. A történeti kutatásai mellett úgy gondolja, napjainkban különösen fontos az, hogy tudományos ismeretterjesztő tartalmokon keresztül minél többen megismerjék a bölcsészettudományokat. A projekt teljes koordinációja mellett a Glossza podcast és a filmek szerkesztője, valamint a Kutatók Éjszakájának főszervezője.

Czeferner Dóra

Glossza podcast szerkesztő

Czeferner Dóra

A Történettudományi Intézet Horthy-korszak témacsoportjának munkatársa, szakterülete a 19–20. századi magyarországi és ausztriai nőmozgalmak, női szerveződések fejlődése. Tudományos munkája mellett igyekszik a lehető legnagyobb figyelmet fordítani arra, hogy a nőtörténeti kutatások eredményeivel a szűkebb szakma mellett az érdeklődő közönség is megismerkedhessen.

Szabados Bettina

Glossza podcast szerkesztő

Szabados Bettina

A Filozófiai Intézetben a 19–20. századi magyar és német filozófia- és eszmetörténettel foglalkozik, szűkebben véve Lukács György munkásságával. Lényeges számára, hogy a filozófia, a filozófiai gondolkodás és beszédmód ne csak egy szűk réteg számára legyen érthető és érdekes, hanem minél szélesebb körben lehessen tárgyalni különböző gondolkodókat, az általuk felvetett filozófiai problémákat és ezáltal ápolni a (magyar) filozófiai hagyományt és gondolkodást.

Szilágyi Zsolt

Glossza podcast szerkesztő

Szilágyi Zsolt

A Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Mongolisztikából és történettudományból szerzett tudományos fokozatot, fő kutatási témája Belső- és Kelet-Ázsia története, társadalom- és kultúrtörténete. Csaknem harminc alkalommal végzett terepmunkát Mongóliában és Kínában, kutatott a burját területeken és Dél-Koreában is. Fontos számára, hogy a tudomány szorosabb kapcsolatot alakítson ki az érdeklődők szélesebb közösségével, amihez alapvető platformot jelenthetnek napjaink új kommunikációs csatornái, a social media egyes felületei és a podcastok is.

Benko Tamás

Film stábtag

Benkó Tamás

Filmrendezőként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2016-ban. Azóta szabadúszóként dolgozik főleg kulturális, közéleti és tudományos témájú projekteken, ismeretterjesztő videókon és kisfilmeken. Nagyon érdeklik a vizuális kommunikáció új irányai, így a rövid internetes műfajok és a közösségi média.

Kristof Goda Szilvia

Film stábtag

Kristóf-Goda Szilvia

Színészként kezdte pályafutását, de több mint 1,5 évtizede a szerkesztő-riporteri munka élete egyik fő mozgatórugója. A televíziós és rádiós tartalomgyártás berkein belül már csaknem minden területet kipróbált, volt szerkesztő, narrátor, hírolvasó és 3 évig az MTVA egyik felelős szerkesztője is. Jelenleg portré- és dokumentumfilmeket, illetve online video tartalmakat szerkeszt. Hangi adottságainak és azok képzésének köszönhetően narrálással és online tananyagok felolvasásával is foglalkozik.

Film stábtag

Táborosi András

Operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, jelenleg szabadúszóként dolgozik nagy- és kisjátékfilmekben, dokumentumfilmekben, reklámokban, videoklipekben, és különböző mozgóképes internetes tartalmak készítésében.

Gyimesi Emese

Blogposzt szerkesztő

Gyimesi Emese

A Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, Szendrey Júlia-kutató, fő szakterülete a 19. századi irodalom- és társadalomtörténet. Hangsúlyos számára, hogy a friss kutatási eredmények ne csupán a szakmabeliek számára legyenek láthatóak, hanem minél szélesebb körben, közérthető formában váljanak ismertté. Rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat, önálló kutatói blogot is vezet. A projekt keretei között a családtörténeti blogot szerkeszti, ahol a családtörténet és más kutatási területek (pl. életmódtörténet, intézménytörténet, fotótörténet) érintkezési pontjait mutatja be.

Marothy Szilvia

Blogposzt szerkesztő

Maróthy Szilvia

Kutatási területei a reneszánsz és barokk irodalom, a számítógépes filológia és a digitális megőrzés. A számítógépes bölcsészet módszertanát, eszköztárát workshopokon és ismeretterjesztő írásokban is lelkesen népszerűsíti, emellett a Digitális Bölcsészet folyóirat felelős szerkesztője. A projektben Minkó Mihállyal közösen bölcsészettudományi kutatások adatszerű eredményeit, az adatok mögött rejlő mintázatokat mutatja be közérthetően, látványos és interaktív adatvizualizációk segítségével.

Minkó Mihály

Blogposzt szerkesztő

Minkó Mihály

Adatvizualizációs szakértőként és oktatóként dolgozik már több mint tíz éve, elsősorban a komplex üzleti dashboardokkal foglalkozik, valamint hálózatok vizualizációjával. Több meetupot és workshopot szervezett a témában, valamint rendszeres meghívott előadó az ország egyetemein. Emellett érdekli a digitális bölcsészet kapcsán felmerülő adatok vizualizációja is, jelen projekt kapcsán is ezen a területen dolgozik együtt Maróthy Szilviával.

Szerényi Szabolcs

Kommunikáció

Szerényi Szabolcs

Tíz évig dolgozott marketinges, kommunikációs szakújságíróként a Kreatívnál, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing Intézetének kutatója és szabadúszó kommunikációs tanácsadó. Emellett irodalommal is foglalkozik, rendszeresen publikál prózát és verset egyaránt. Novelláskötete Éhség címmel 2017-ben jelent meg a FISZ gondozásában. A Katt(anj) a tudományra kommunikációs vezetője.

Szőts Rajkó Kinga

Kommunikáció

Szőts-Rajkó Kinga

Újságírás szakirányon végzett 2015-ben az ELTE BTK-n, ahol történelem szakon jelenleg is folytat mesterszakos tanulmányokat. Szakterülete az ismeretterjesztés, illetve a tudományos kutatások népszerűsítése közérthető formában. Alapítója és főszerkesztő-helyettese az Újkor.hu történettudományi ismeretterjesztő portálnak, a WMN külsős szakújságírója. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referenseként a feladata a Katt(anj) a tudományra-projekt és a kutatóközpont kommunikációjának összehangolása.