2024 október 13.

Kutatók Éjszakája a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban 2024. szeptember 27. (PÉNTEK)

Régészt vagy Rendőrt? Interaktív helyszínelő játék a Régészeti Intézetben

A játékosok 2 csoportot alkotnak. Az egyik csoport a régészeké, a másik az antropológusoké. A csapatok a játék helyszínén egy csontvázat találnak majd, mellette tárgyakkal. A feladat, hogy a kapott kérdőív és a kikészített bőséges szakirodalom segítségével meghatározzák a csontváz nemét, korát, betegségeit, a nyomok alapján következtessenek a halál okára, és a párhuzamok segítségével meghatározták a váz mellett talált tárgyak korát is. A két csapat a részeredményeket egy táblán rögzíti, melyek alapján végül kialakíthatják a holttest történetét, vagy éppen egy műtárgyhamisítás nyomára is bukkanhatnak.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 turnus (kb. 45 perc), max. 10 ember

Indulás: 2024. szeptember 27. (péntek) 17:00-17:45

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
Régészeti Intézet, Restaurátor műhely

Kinek ajánljuk:
14-18 éves korosztály

Tudományág:
Régészet

Programtípus:
Interaktív foglalkozás

Szereplő kutatók:
Jakucs János, Pusztainé Fischl Klára, Rácz Piroska

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Rekonstruáld a nemesek családfáját! Bújj egy archeogenetikus bőrébe!

Hogyan lehet kiolvasni az akár több száz éves csontokból származó genetikai információt? Bújj egy archeogenetikus bőrébe: vedd kézbe a múlt emberének csontjait, és ismerkedj meg a laboratóriumi munka izgalmaival! Az interaktív kirándulás végén lehetőséged nyílik egy nemesi család rokoni kapcsolatainak rekonstruálására.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
4 turnus összesen (1 turnus/40 perc), max. 6 ember.

Indulás: 2024. szeptember 27. (péntek) 16:00, 16:45, 18:30, 19:15.

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
Humán Tudományok Kutatóháza földszint

Kinek ajánljuk:
Középiskolások, egyetemisták, felnőttek

Tudományág:
Archeogenetika

Programtípus:
Interaktív foglalkozás

Szereplő kutatók:
Archeogenomikai Intézet kutatói

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Hogyan értelmezd a genetikai örökséged? Honnan származol, milyen örökölt tulajdonságaid vannak?

Honnan származol, milyen örökölt tulajdonságaid vannak? Interaktív előadás és kérdezz-felelek a genetikai tesztekről és azok megbízhatóságáról. Gyere el, ha érdekel, kikből és mikből vagy összerakva!

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 turnus (kb. 1 óra), kb. 30 fő.

Indulás: 2024. szeptember 27. (péntek) 17:30

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
Régészeti Intézet tanácsterme

Kinek ajánljuk:
Bárkinek kb. 16 éves kortól

Tudományág:
Archeogenetika

Programtípus:
Interaktív foglalkozás

Szereplő kutatók:
Archeogenomikai Intézet kutatói

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Művészek nyomában Interaktív vezetés a Művészettörténeti Intézet Adattárában

Mit kutat és mit talál egy művészettörténész az archívumban? Hogyan ered a művészek nyomába a digitális világon túl? Milyen egyedi információt hordoz egy régi levél, fotó vagy újságcikk? Az interaktív vezetés során ezekre keressük a választ és közben megismerhetjük a HUN-REN BTK Művészettörténeti Intézet Adattárának kincseit.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 turnus (kb. 1 óra), max. 12 fő.

Indulás: 2024. szeptember 27. (péntek) 17:00

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
HTK B ép. 6.44 Művészettörténeti Intézet Adattára

Kinek ajánljuk:
Bárkinek kb. 14 éves kortól

Tudományág:
Művészettörténet

Programtípus:
Interaktív foglalkozás

Szereplő kutató:
Művészettörténeti Intézet, Gulyás Borbála

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

„A Mars bolygón élt éveken keresztül”, avagy, a marslakók titokzatos élete. Interaktív vezetés a Művészettörténeti Intézet Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményében.

Kik azok a marslakók és mit keresnek a Marson? Hogyan kerülnek az elmegyógyintézet falai között készült alkotások egy művészettörténeti kutatóközpontba? Képeknek, szobroknak és egyéb, vegyes természetű „műveknek”, a kreativitás megannyi megnyilvánulási formáinak, a magyar elmeügy történetének eredünk a nyomába sok megkapó történet és figura megidézésével.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 turnus (kb. 1 óra), max. 15-17 fő,

Időpont:
2024. szeptember 27. (péntek) 18:00

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
HTK B ép. Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény (6. emelet)

Kinek ajánljuk:
Bárkinek kb. 14 éves kortól

Tudományág:
Művészettörténet

Programtípus:
Interaktív foglalkozás

Szereplő kutató:
Művészettörténeti Intézet, Aknai Katalin

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Technikai újítások, korrupció, tébolydák és egy szerelem története. Ami kimaradt a tankönyvekből.

Az előadásokban olyan érdekességekről lesz szól, amelyek a közoktatásban idő híján nem szerepelnek.

Eszik Veronika: Hogyan birkóztak meg az emberi társadalmak a technikai újítások során születő kockázatokkal? Kik féltek a vonattól és miért érezzük olykor fenyegetőnek a gépeket? Kit kellett meggyőzni arról, hogy kábeleket kell fektetni az óceán mélyére, hogy telefonkapcsolat létesüljön az USA és Európa között? Hogyan végezték el ezt a munkát a 19. század végi viszonyok között? Hol csörgött az első telefon és mi köze mindennek a bölcsészekhez?

Cieger András: „A korrupciót, ha az hozzájárul az állam fönntartásához, a politika mint kisebbik rosszat védheti.” „Anélkül, hogy a kereket meg ne kenje az ember, itt célt érni nem lehet.” „Nem történt egyéb, mint az éhes szájak betömése a rendszerváltozás címén.” Ilyen és ehhez hasonló vélemények láttak napvilágot Magyarország közállapotairól a 19. század utolsó harmadában. Hogyan tudja vizsgálni a tudomány eszközeivel egy történész az 1867-es kiegyezést követő öt évtized korrupciós ügyeit? Szabad-e párhuzamot vonni a régi esetek és napjaink fejleményei között?

Kovács Janka: „A’ szegény szerentsétleneket már nem úgy mint az elött, kitsin, tisztátalan, setét szobákban, éjjel-nappal bé zárva tartják, és saját ganéjokban el-hagyják rothadni: miólta az ostorral nem olly gyakran élnek midön rájok ér a’ bolondság, azólta sokkal többen jutnak egésséghez ezek közzül a’ nyomorultak közzül, vagy leg-alább tsendesebben, türhetöbben és ártatlanabban viselik magokat.” Magyarországon az első, speciálisan elmebetegeket ellátó intézményeket és kórházi osztályokat a 19. században hozták létre, és – alapítóik szándékai szerint legalábbis – ekkortól juthattak szakszerű ellátáshoz. Hol voltak és hogy néztek ki az első tébolydák? Mi köze az érzékszerveknek az elmegyógyintézetek tervezéséhez? Miért sárga a sárga ház? Valóban lekerültek az elmebetegek láncai a 19. században? Elmekórokról, kúrákról és az intézmények mindennapjairól röviden.

Gyimesi Emese: „Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, a milyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termőföldének.” – írta Petőfi Sándor 1846-ban másodunokatestvérének, Orlay Petrics Somának. Miért nevezték Szatmár vármegyét az „ólmos botok földjének”? Miért határozták meg Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmének „forgatókönyvét” a rendi társadalom olyan ikonikus eseményei, mint például a megyegyűlés és a tisztújítás? Hogyan lehet megírni ennek a szerelemnek a történetét, ha a kutató a kultikus megközelítéseket elkerülve, a korabeli társadalmi változások kontextusában vizsgálja kapcsolatuk alakulását? Az előadás rövid ízelítőt ad abból, hogy milyen volt két különleges személyiség formálódása egy gyökeres átalakulások előtt álló, forrongó korban.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 óra, kb. 30 fő.

Időpont:
2024. szeptember 27. (péntek) 18:00-19:00

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
HTK K épület földszinti terme

Kinek ajánljuk:
Középiskolások, egyetemisták, felnőttek

Tudományág:
Történelem

Programtípus:
Filmvetítés és beszélgetés

Szereplő kutatók:
Történettudományi Intézet: Eszik Veronika, Gyimesi Emese, Kovács Janka, Cieger András

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül. A felvételek elkészítésének célja a rendezvény megörökítése. Az elkészült felvételek a projekt és az intézmény honlapján és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Az 1956-os forradalmat követő menekültválság Kamarakiállítás és előadás

Az 1956-os menekültválság vizuális anyaggal illusztrált bemutatása.

Látogathatóság, látogatással kapcsolatos információk:
1 óra, kb. 15 fő

Időpont:
2024. szeptember 27. (péntek) 17:00-18:00

Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján itt.

Helyszín:
HTK K épület földszinti előadóterem

Kinek ajánljuk:
Bárkinek kb. 14 éves kortól

Tudományág:
Történelem

Programtípus:
Kamarakiállítás és előadás

Szereplő kutató:
Történettudományi Intézet: Scheibner Tamás