Buda — királyi palota és főúri otthonok 2026 május 08. – # Az arisztokrácia épített öröksége

A királyi palota újjáéledése

Magyarország török megszállását követően, 1686 után hosszú ideig fel sem merült, hogy Buda ismét királyi székhely legyen. Végül 1748-ban gróf Grassalkovich Antal kamaraelnöknek sikerült meggyőznie Mária Teréziát, aki engedélyezte egy új királyi palota felépítését. Az építkezés már a következő évben megindult, és 1768–1769-re fejeződött be. A királynő kétszer is meglátogatta a még kivitelezés alatt álló épületet, 1751-ben és 1764-ben; a második alkalommal szállásként is használta. Ezt követően Albert Kázmér szász–tescheni herceg, Magyarország helytartója vette igénybe alkalmi rezidenciaként 1766 és 1777 között.

A palota politikai és szimbolikus szerepe többször is változott. 1784-től II. József döntése alapján ide költöztették a Pozsonyból áthelyezett Főhadparancsnokságot, így az épület részben visszanyerte korábbi kormányzati és adminisztratív jellegét. A budai palota jelentőségét az is növelte, hogy Bécsből ide hozták vissza, és itt őrizték – kisebb megszakításokkal – a Szent Koronát.

II. Lipót idején a palota ismét rezidenciaként kezdett működni: Habsburg–Lotaringiai Sándor Lipót főherceg, nádor költözött be, majd halála után öccse, József főherceg töltötte be tovább ezt a szerepet. Az 1820-as évektől a Szent Zsigmond-kápolna altemplomát temetkezőhelyként használták, majd 1830-tól kriptaként szolgált.

1852-ben Ferenc József is megszállt a palotában, amely tartósabb uralkodói rezidencia szerepét 1856-tól nyerte el, amikor a déli szárnyban kialakították Habsburg–Tescheni Albert főherceg és felesége lakosztályát. A palota további bővítése és berendezése 1890 és 1904 között zajlott.

Az épületet 1918 októberéig IV. Károly használta, majd 1921-től Horthy Miklós kormányzó költözött a palotába, amelyet 1944-ig használt.

Kilátás a Királyi Palota (később Budavári Palota) és a Széchenyi Lánchíd felé, előtérben a Szent Gellért emlékmű. Fortepan / Vincent Till Baumgartner

A magyar főnemesség palotái Budán. Az ábra azt mutatja, hogy mely magyar főnemesi családok és mikor jelentek meg Budán, illetve hogy az ingatlanokat mikor építették át vagy bontották le.

Főúri paloták a királyi rezidencia körül

A budai Várnegyed hagyományosan vonzotta az arisztokráciát; a 19. század második felében és a századfordulón több, korábban épült főnemesi palota a historizmus jegyében átépítésen esett át, amely során a régi épületek stílusát a korszak ízléséhez igazították. Itt álltak a Batthyányak, Edelsheim‑Gyulaiak, Erdődyek, Széchenyiek és Zichyek palotái, amelyek közül sok részben megőrzött, részben átalakított formában tovább őrizte a nemesi identitás és az udvari reprezentáció épített kifejezését.

A Szent György tér közelében gróf Teleki József palotája állt, amelyet többször átépítettek, és később Habsburg–Lotaringiai József Károly Lajos főherceg rezidenciája lett. A tér keleti oldalán gróf Sándor Vince palotája épült 1803–1807 között, amelyet később a Pallavicini család, majd Habsburg–Tescheni Albert használt. 

Szent György tér, Sándor-palota, ekkor Miniszterelnöki palota. A felvétel 1894 körül készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.012

A Várkerületben a bécsi kormányzat 1783-as határozata nyomán az Országház és az Úri utcák közötti épületegyüttest az országgyűlés céljaira vették igénybe; az Országház utcai szárny országgyűlési termei részben 1784–1785-ben készültek el, bár eredeti funkciójukat a következő évszázadban csak ritkán töltötték be.

A királyi palota és az országgyűlés közelsége miatt a Várkerület a 18. században a főúri lakóhelyek kedvelt zónájává vált. Az Úri utca és a Dísz tér, valamint a Bécsi kapu tér környéke pedig palotasorokkal és kis terekkel rendeződött.

Régi alapokon: Batthyány, Esterházy, Erdődy palotái

A budai paloták közül többnek évszázados előzményei voltak, és állandó átépítések, bővítések jellemezték őket. A Batthyány-palota a Dísz tér 3. szám alatt áll, helyén a 15. században Filippo di Stephano Scolari háza állt. Romjaiból 1689-ben Werlein építtetett lakóházat, amelyet 1743-ban a Batthyány testvérek vásároltak meg, majd 1744–1746 között átalakíttattak, és 1748-ban kétemeletesre bővítettek. Itt fogadták 1751-ben Mária Teréziát.

Dísz tér, középen a Batthyány palota, a kép jobb szélén a Honvéd Főparancsnokság épületének részlete látszik. Fortepan / Széman György

A szemközti épület, a Dísz tér 15. szám alatt, a 14–16. századi előzmények után a 18. század közepén szintén palotává alakult; az összekapcsolt épületeket Anton de la Motte Jolly körül 1760-ban rendezte át.

A Tárnok utcában Esterházy Pál nádor palotája állt, amelyet 1817-ben Esterházy Miklós bővített és alakított át. A Táncsics Mihály utcában gróf Erdődy György palotáját 1750 és 1769 között építtették; ezt 1912-ben Hatvany‑Deutsch József vásárolta meg, majd 1913-ban átalakíttatta. A Táncsics Mihály utca 19–23. alatti épület Almásy Antal kezdeményezésére 1805-ben alakult ki, később Zichy Jenő építtette át.

Táncsics Mihály utca, szemben a 7. számú épület, az Erdődy (Hatvany) palota, ekkor általános iskola, később a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Zenetudományi Intézetének épülete. Fortepan / Artfókusz / Fábián József

A Várlejtők közelében, a Várhely nyugati oldalán állt a Krisztina körút 55. szám alatti, nagy kiterjedésű kerttel övezett palota, amelyet gróf Karácsonyi Guido építtetett 1853–1856 között; az épületet 1938-ban lebontották.

Krisztina körút 55., a Karátsonyi-palota (lebontották) főhomlokzata. A felvétel 1895-1899 között készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.070

Krisztina körút 55., a Karátsonyi-palota (lebontották) könyvtára. A felvétel 1895-1899 között készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.072

Krisztina körút 55., a Karátsonyi-palota (lebontották) színházterme. A felvétel 1895-1899 között készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.078

Duna-part palotasora

A Duna-part palotasorát a 19. század második felében és a századfordulón további reprezentatív építkezések gazdagították. Széchenyi István palotája a Lánchíd utca 10. szám alatt 1860 körül épült, és halála után fia, Széchenyi Béla tulajdonába került; az épületet 1871–1873 között bővítették. Lipthay Béla megrendelésére a Lánchíd utca 4. szám alatt 1872–1874 között új palotabérház épült. 

Lipthay Béla báró palotájának Lánchíd utcai homlokzata (lebontották), balra a Lánchíd köz (megszűnt). A 1874 körül készült.  Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.118

Sajnos mindkét épület a 20. század közepének háborús pusztításában megsemmisült. A Bem rakparton Andrássy Gyula miniszterelnök megrendelésére 1878–1880 között épült egy palotabérház, később pedig Emmer Kornél építtetett a Bem rakpart 8. szám alatti telkeken egy új palotabérházat, amely 1885–1886-ban készült el.

Bem (Margit) rakpart 9., Pala utca sarok, Andrássy Tivadar gróf palotája, ma a Francia Intézet van a helyén. A felvétel 1895 körül készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.113

Adatok forrása: Fekete J. Csaba adatgyűjtése. 

Palotaépítés és udvari funkciók

A palotaépítés formailag és funkcionálisan is az udvari élet igényeihez igazodott. A budai és pozsonyi 18. századi főúri magánpaloták többsége zártsorú beépítésű, az utcavonalra helyezett épületek sorába illeszkedett, belső udvaros elrendezéssel. A megérkezés általában az utcai földszinti kapun át vezetett a kocsibehajtó kapualjba, amely a reprezentatív lépcsőházzal és a társasági termeket, lakosztályokat feltáró térszerkezettel egységet alkotott.

A belső udvarok mélyén az istállók, konyhák és szolgaszállások kaptak helyet, míg a kert számára a városfalak közelsége miatt legtöbbször csak korlátozott lehetőség adódott. Jellemzőek voltak a kisebb belső kertek és teraszos megoldások, míg a nagyobb, kertes paloták inkább a városfalakon kívüli területeken alakultak ki, ahol az udvarok egyik oldala gyakran nyitottabbá vált a kert felé.

Gyáni Gábor–Szilágyi Adrienn: Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon, 1700–1957. 

Az adatvizualizációkat Minkó Mihály készítette.

Szakirodalom: 

Fekete J. Csaba: A magyar főúri paloták és európai előképeik diszpozíciója a 18–19. századi városi környezetben. Építés – Építészettudomány, 49, 3–4 (2021) 289–328.

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940). Új Mandátum, Bp., 1998.

Szücs Nándor: A Karátsonyi-palota tündöklése és bukása. Újság, 1938. június 26. 4.