FÁJDALOM ÉS ÖRÖM, FÉLELEM ÉS REMÉNY – EGY REFORMÁTUS LELKÉSZ MOZAIKCSALÁDJA A 17. SZÁZADBAN 2018 február 04. – # Mindennapok története

Az állandó rovatot a kutatást kezdeményező és vezető Erdélyi Gabriella írásával indítjuk el.

Család, önéletírás, érzelmek

Miskolci Csulyak István, liszkai református lelkész (1575-1645) egymás után hatszor házasodott. 65 évesen kötött, utolsó házasságkötését e szavakkal indokolta:

„minthogy akkor az özvegység házi gondjaival-bajaival torkig voltam, megint egy gondos feleség segítségéről kezdtem gondolkozni, hogy alkalmasabb legyek köz- és magánügyeim vezetésére”.

Szavai jól mutatják, hogy család és a házasság kérdéseiben, ahol a tét a vagyon átörökítése, a gyermekek felnevelése, a társadalmi státusz megőrzése, a mindennapok megszervezése és az ember lelki egyensúlya volt (egyszóval a megmaradás és a túlélés), az emberek döntéseit elsősorban nem a hivatalos előírások irányították. A magyarországi református felekezetre nagy hatást gyakorló svájci reformátorok és teológusok ugyanis (köztük Jean Calvin és Heinrich Bullinger), míg a reformátorok házasságát – szemben a katolikus papság cölibátusával – támogatták, újraházasodásukat ha nem is tiltották, de ellenezték. Csulyak tanult ember volt, a heidelbergi egyetemen teológiát hallgatott, bizonyára ismerte egyháza álláspontját a papság újraházasodásának kérdéséről. Talán azt is tudta, hogy a genfi egyházban házassági akadálynak számított a házasulandók közötti nagy korkülönbség is, mivel Kálvin fontosnak tartotta, hogy a felek minél inkább hasonlóak legyenek, korban és társadalmi állásban egyaránt.