“OLY SZÁMOS CSALÁDNÁL, MINT AZ ENYIM” – SZÉCHENYI MINT MOSTOHAAPA 2018 március 20. – # Mindennapok története
Ezúttal a blog gazdája, Fónagy Zoltán mutatja be az egyik legismertebb magyar történelmi személyiséget egy alig ismert szerepében.
Jól ismert életrajzi tény, hogy Széchenyi István több mint egy évtizedes plátói rajongás után 1836 elején vette feleségül Seilern Crescence grófnőt. A Széchenyi-ismerők azt is tudják, hogy a romantikus szerelmi kapcsolat kezdete egybeesett az életcél megtalálásával: a 34 éves huszárkapitány 1824-25 körül szeretett bele a 25 éves grófnőbe, és hosszas útkeresés után ekkoriban döntötte el azt is, hogy életét a közügyeknek szenteli. A Széchenyi-életrajzok általában összefüggésbe is hozzák a két eseményt, Crescense nagy tettekre inspiráló szerepét hangsúlyozva. Arról azonban, hogy hogyan birkózott meg a “legnagyobb magyar” azzal a kihívással, hogy az esküvő után egy népes mozaikcsalád feje, hét gyermek mostohaapja lett, alig szólnak az életrajzok.