„VÉRZIK SZÍVEM ÉRTETEK, DE JOBBAN VÉRZIK HAZÁMÉRT” ANYÁK A SZABADSÁGHARCBAN: NYILVÁNOS ELVÁRÁSOK ÉS MAGÁNÉRZELMEK 2021 március 15. – # Mindennapok története

Március 15. alkalmából a blog gazdája, Fónagy Zoltán az anyákkal szemben a nyilvánosságban támasztott elvárások, illetve a magánélet valósága közötti ellentmondást vizsgálja 1848/49-es források alapján. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története a tragikus vég után azonnal nemzeti mítosszá vált. A történelmi vállalkozás résztvevőire ma nem is hozzánk hasonló hús-vér emberekként gondolunk, hanem hősökként, akiket csodálunk, de igazán azonosulni nem tudunk velük. Pedig a hétköznapi élet nyomait őrző forrásokból ismerős érzelmek köszönnek vissza, mint például az anyai aggodalom.

A normák és a gyakorlat

A hétköznapi élet történetét kutató történész számára a források értelmezésekor alapszabály, hogy egyértelmű különbséget tegyen az adott kor normái – az írott és íratlan szabályok összessége –, valamint a társadalmi gyakorlat, a „valóság” között. A kettő ugyanis soha, semmilyen korban és társadalomban nem esik teljesen egybe. (Gondoljunk bele: hiába tekintették a zsidó-keresztény kultúrkörben érvényes normának évezredeken át a tízparancsolatot, mennyire melléfogna egy földönkívüli, ha a kőtáblák olvastán úgy gondolná, az emberek soha nem ölték meg fajtársaikat és nem vették el a mások tulajdonát!)

A normák egy része nemcsak a viselkedést, hanem még az érzelmeket is szabályozni kívánja. Ez különösen nehezen megközelíthető terep a történész számára, hiszen rég meghalt emberek érzelmeit nem tudja közvetlenül vizsgálni, mint egy pszichológus a pácienséét. (A szakértelem határaitól most tekintsünk el). Forrásaiból inkább csak azt ismerheti meg, hogy egy bizonyos korban bizonyos csoportban mik voltak az érzelmek megjelenítésének, kifejezésének (reprezentációjának) a szokásai, és hogyan változtak azok.